Az egyik legutálatosabb dolog a világon a búcsúzkodás. Gyűlölöm. Amikor
ott állok, mint egy csokijától megfosztott óvodás, és könnybe lábadt
szemekkel nézek a másik után, mintha ő tehetne mindenről. Arról, hogy
mennem kell, vagy, hogy mennie kell. Talán az egyik leggyötrelmesebb
érzés az, amikor neked kell búcsúznod. Gomb nagyságúra szűkül a gyomrod,
mert tudod, azok az emberek, akik eddig az életedet jelentették, most
hirtelen fizikai valóságukban eltűnnek, ám virtuálisan továbbra is
őrséget állítva őriznek, hogy nehogy bármi bajod essék.
Hogy még
véletlenül se dőlhessen össze a várad, amit olyan nagyon nehezen
építettél fel.
