Emile Zola

Tudom már, te vagy a szerelmem, a véremből jössz, arra vársz, hogy karomba szorítsalak, hogy egyek legyünk...

Rólad álmodtam.

Bennem voltál, s én adtam a véremet, az izmaimat, a csontjaimat. 
Nem fájt.
Oly szelíden vetted magadhoz a szívem, hogy gyönyörűség volt megosztanom magam.

Azt kerestem, hogy mi bennem a legjobb, mi a legszebb, hogy azt is neked adhassam.