Van egy időtlennek tűnő állapot, amikor teljesen magunkra maradunk.
S ráadásul éppen a szakadék fölött, a legnehezebb, legveszedelmesebb helyzetben.
Ilyenkor csak két dolog segít.
Az egyik a múltból ered, mindabból, ami megtörtént már, s amibe itt, az örvénylő semmiben is kapaszkodót lehet találni.
A másik a jövőből üzen, onnan, ahol nincs még semmi, csak lehet... sőt, lesz.
