Nézed a vizet. Az eget. A felhőket. A naplementét. A végtelent. A
mindent. Újra. Mint már annyiszor. Lenyűgöz, elvarázsol, magával repít.
Nézed, nézed, nézed. És most... most megpillantasz valamit. (...)
Kirajzolódik egy arc, egy álomarc. Ő. És te csak állsz, és nem találod a
szavakat ebben a csodálatos egységben. Csak gyenge kifejezéseket:
gyönyörű, bámulatos, lenyűgöző. Az egyetlen arc. Amiben te már nem csak
az álomarcot látod. Hanem az álomszívet is.
