Nézed
a vizet. Az eget. A felhőket. A naplementét. A végtelent.
A mindent.
Újra. Mint már annyiszor. Lenyűgöz, elvarázsol, magával repít. Nézed,
nézed, nézed. És most... most megpillantasz valamit. (...) Kirajzolódik
egy arc, egy álomarc. Ő. És te csak állsz, és nem találod a szavakat
ebben a csodálatos egységben. Csak gyenge kifejezéseket: gyönyörű,
bámulatos, lenyűgöző. Az egyetlen arc. Amiben te már nem csak az
álomarcot látod. Hanem az álomszívet is.
