A régi történetek tesznek minket olyanná, amilyenek most vagyunk.
Vagy megmutatják, hogy milyenek nem akarunk lenni.
Nem te választod az életedet: ő választ téged. Nem értheted meg, miért
jut neked több öröm vagy több szomorúság. Csak fogadd el és menj tovább.
Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit
kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal.
Olyan kell, akit epekedve várok haza ezer meg egy nap után is. Aki
számít a tetteimben, akinek számítok. Akivel körbetáncolhatom a napokat,
de végig is izzadom. Akivel a testemet nem takarni akarom, hanem
megnyitni, kitárni a lelkem. Akit századjára is megölelhetek napjában,
nem sokallja. Akinek a szíve egy ritmusra ver az enyémmel, és a vér az
ereiben ugyanolyan forró, mint nekem. Passzoljon a szája a számhoz,
szavaival ne üssön, ne vágjon mert már nem állom. Olyan kell, aki
átgyalogol a sivatagon, mert tudja, hogy ott várom édes vízzel a végén,
s bátran kortyol belőle, mert sose fogy el. Számára nem. Olyan, aki
megvívja értem a harcokat másokkal szemben, s elfogadja ha én megyek
csatába érte. Aki megfogja a kezem és vezet, aki után csukott szemmel is
mehetek. Aki nem tudja nélkülem elképzelni az életet, aki magáénak
érez, és meg akar tartani. Aki vigyáz és óv, aki láthatatlan magját
ülteti el életünk fájának az ő kertjében. Akinek a Paradicsom sem olyan
csábító, mint az én szerelmem. Had legyek mindene, a vágya az álma.
Olyan kell, aki hagyja, had szeressem mindenestől, kétkedés nélkül,
bizalommal, és nem lök félre, nem ad más kezébe, mert túl fontos vagyok.
Más már nem érdekel.
Egyszer majd megtanulod, rájössz, hogy ne akard mindenkire ráhúzni a
szeretetedet. Nem kell az mindenkinek.
Érezni fogod, hogy ki érdemli
meg, és ki az, akinek szüksége is van rá.Tanuld meg nem osztogatni
feleslegesen - egyébként is. Kinek van arra energiája?
Ösztönösen tudtam, hogy ez a szakadás, amely tegnap keletkezett a szívemen, egész életemben fájni fog.
Mostantól ez is hozzám tartozik.
Idővel majd könnyebb lesz - legalábbis így szokták mondani.
De engem nem érdekelt, begyógyítja-e majd a sebemet az idő, vagy sem.
Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az!Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és
önfeledtséget adó táncok - de nem igaziak. Az igaz tánc kibírja a
távolságot. Kibírja az öregedést.
Kibírja az elengedést. Kibírja, hogy
sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem
is gondol rám... de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje,
visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább.
Csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.
Ha csupán anyagi javakért dolgozunk: magunk építjük magunk köré börtönünket.
Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.
A pillanatok nem vesznek el soha.
A legszebb pillanatokból áll össze az a kép, amit Életnek nevezünk.
Mennyi minden van az életünkben, amely tökéletesen rendben van, és
figyelemre sem méltatjuk, mert mindig csak arra a kevésre figyelünk,
amely éppen nincs egészen rendben.
Megnyílni, és bízni abban, hogy olyannak fogadsz el, amilyen vagyok. Nem
játszani az erőset azért, hogy szeress.
Ha erősnek mutatom magam, sosem
fogom megtudni, tudnál-e szeretni olyannak, amilyen vagyok:
sebezhetőnek, gyengének, esendőnek.
Az én filozófiám: nem az én dolgom, hogy mások mit mondanak vagy
gondolnak rólam.
Az vagyok aki és azt csinálom, amit.
Nem várok el
semmit és elfogadok mindent.
És ez sokkal könnyebbé teszi az életet.
Így van ez az embernél is: csak egy kis napsütésre és melegségre van
szüksége, hogy kivirágozzon, még akkor is, ha előző nap nagyon meg volt
fagyva.
Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy
azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre
történik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
