Azt hiszem, könnyű boldognak lenni.
A nehéz időkben arra
gondoltam: legyen erőm önmagamhoz. Hiszen csak az bírja el a világ
súlyát, aki magát a kegyetlen helyzetekben elviseli.
Aztán erre
gondoltam: szeretnem kell magam, főleg gyámoltalan, elesett
pillanataimban. Hiszen ilyenkor éppen a szeretet kevés, pedig nagy
szükség volna rá.
Majd úgy
éreztem: meg kell erősítenem a szívem, hogy képes legyek megbocsátani
magamnak, és azoknak, akik ezt felém nem tudják megtenni.
Végül felsóhajtottam: édes pillanat, szabad vagyok! Azt hiszem, ez volt a lelkem szava. És boldog voltam.
