Kaktusz.

Tudod olyan furcsa ez,
nem is értheted,
senki se értheti meg,
ha azt mondom,
jó nekem,
hogy egész életemben
tenyerén hordozott a jóisten,
hogy nem találkoztam még emberrel,
akinek ilyen sokat segített,
ahányszor rajtam segített,
és mégis fáj a hiány,
de miért hiányzol,
mikor nem hiányzol,
vagyis nem szabadna,
hogy hiányozzál,
olyan ez,
mint amikor valaki
úgy haldoklik,
hogy közben nem beteg,
de azért érzi a közelítő halált,
mintha a rózsa
attól lenne szomorú,
hogy ő nem lehet viola,
és a bánatba belehervadna,
mintha megtudtam volna azt,
amit eddig soha nem tudtam,
nem is sejtettem,
fél ember vagyok nélküled.
Miért tud annyira fájni,
hisz míg nem voltál,
nem hiányoztál,
miért lettél,
ha nem lettél,
jó,
hogy vagy,
így is,
hogy nagyon hiányzol,
hogy tele lettem sebbel,
két karom is páratlan lett,
a szívem is fél nélküled.