...Amikor arra gondolok, hogy lehetne sokkal szebb szemem, eszembe jut, milyen jó, hogy láthatom ezt a csodálatos világot, s hogy talán éveket adna az én szememért cserébe egy világtalan...
...Amikor arra gondolok, hogy lehetne formásabb lábam, eszembe jut, milyen jó, hogy járni tudok, s biztosan szívesen cserélne velem valaki, aki elveszítette a lábát, vagy a járni tudását...
...Amikor arra gondolok, hogy egészen más mellet szeretnék, eszembe jut, hogy ez az enyém, hogy valódi, milyen jó, hogy a vizsgálatoknál mindent rendben találtak, s nem kell amputálni egyiket sem, mint egy gyerekkori barátnőmét...
...Amikor arra gondolok, hogy létezik már műköröm, eszembe jut, hogy a sajátomat le tudom vágni akkorára, hogy ki tudjam gyomlálni a kertemet, mosogatógép nélkül tartsam tisztán edényeimet, esténként pedig gond nélkül pengessem a húrokat kedvenc hangszeremen...Meg az is, milyen fájdalmas volt egyszer elveszíteni a hüvejkujjamról a körmöt, s mennyire boldog voltam, mikor végre kinőtt...
...Amikor arra gondolok, hogy van tíz kiló súlyfeleslegem, eszembe jut, milyen jó, hogy nem száz...Meg az is, hogy egyszer volt valaki, aki ott simogatott, ahol a legtöbb felesleget éreztem, s akkor rádöbbentem, hogy az embert ilyennek is lehet szeretni...
...Amikor arra gondolok, hány évig spórolgattam, hogy egy kicsit jobb legyen nekünk a gyerekekkel, s utána szétosztottam az egészet, hogy megmentsem vele mások otthonát, karácsonyát, milyen boldogsággal töltött el, hogy segíthettem, akkor is, ha később megfeledkeztek rólam, s nem nyújtottak támaszt nehéz napjaimban...
...Amikor arra gondolok, hogy segítenél nekem, de nem tudod, hogyan, eszembe jut, hogy aki segíteni akar, az önzetlenül megtalálja a módját, mert a szeretet mindig megtalálja a helyes irányt...
...S amikor arra gondolok, miért írtam le ide mindezt, eszembe jutsz Te, akinek nem mondhattam el soha, s aki érteni fogod, mert tudod, hogy az egyszerűséget keresem mindenütt, mert egyszerűen nagyszerű dolog adni és szeretni, megbecsülni, amivel az élet megáldott...Te, ki tán betévedtél egy hiúság vakította, csalfa, lidérces, pillanatnyi örömökkel teli álomvilágba, s nem kértél a szerelmemből, ami valódi, őszinte, tiszta és önzetlen...
