„... Hitetlenül ültem ott, mégis valamit remélve, szívemben sebekkel egyre csak gyötörve.
Nem is tudtam már akkor, hogy mire várok még, ennyi idő után bolond ki remél...
Csak egy szempár kellett volna, vagy egy ártatlan kis szó, mi nem is lenne kedves, csak éppen vigasztaló.
... Minek is mondom, hisz elmúlt már rég, egy üres foltot őriz a szívem fájón, buzgón még.
Felednem kéne, mert várhat rám más, felednem kéne, hisz Ő sem tett mást...
Lelkemnek édes búja, fejemnek fájdítója, könnyeim bő patakja, fájdalomnak kis csónakja,
menj tovább, ússz messzire... vidd magaddal ezt a kínt is, vidd el innen, ne sajnáld,
egy szerelem volt, mit feledni kell, mert nem jön vissza már... Egy szerelem, mit én éreztem, s most gyötör a hiánya,
mert elvesztettem, s fáj, hogy elvesztem én is, elsodort e vad, vakító érzelem világa...
Némán tehetetlenül álltam a szobában. Éreztem lassan minden remény elszáll. A hangod, az illatod, az érintéseid... feledésbe merülnek. Nem... ezt Te sose fogod látni... a szemem igaz könnybe lábad néha, de Én ennek csak örülök. Ez annak a jele , hogy egyszer boldog voltam... veled... Mikor még gyerekesen, szerelmesen vártalak, mint aki nem létezne nélküled. Sok mindent nem tudsz még..., de egyvalamit biztosan:
Tiszta szívemből szerettelek!”
Nem is tudtam már akkor, hogy mire várok még, ennyi idő után bolond ki remél...
Csak egy szempár kellett volna, vagy egy ártatlan kis szó, mi nem is lenne kedves, csak éppen vigasztaló.
... Minek is mondom, hisz elmúlt már rég, egy üres foltot őriz a szívem fájón, buzgón még.
Felednem kéne, mert várhat rám más, felednem kéne, hisz Ő sem tett mást...
Lelkemnek édes búja, fejemnek fájdítója, könnyeim bő patakja, fájdalomnak kis csónakja,
menj tovább, ússz messzire... vidd magaddal ezt a kínt is, vidd el innen, ne sajnáld,
egy szerelem volt, mit feledni kell, mert nem jön vissza már... Egy szerelem, mit én éreztem, s most gyötör a hiánya,
mert elvesztettem, s fáj, hogy elvesztem én is, elsodort e vad, vakító érzelem világa...
Némán tehetetlenül álltam a szobában. Éreztem lassan minden remény elszáll. A hangod, az illatod, az érintéseid... feledésbe merülnek. Nem... ezt Te sose fogod látni... a szemem igaz könnybe lábad néha, de Én ennek csak örülök. Ez annak a jele , hogy egyszer boldog voltam... veled... Mikor még gyerekesen, szerelmesen vártalak, mint aki nem létezne nélküled. Sok mindent nem tudsz még..., de egyvalamit biztosan:
Tiszta szívemből szerettelek!”
