Néha, mint egy váratlan fuvallat. Nem számítok rá, mégis megérint. Kellemes. Valami újat hoz, mi utána már többet akarok, már nem elég az enyhe fuvallat, szellőt akarok, majd szelet és végül már a vihar után sóvárgok. Mikor pedig eljön a villámlás, akkor döbbenek rá, hogy nekem kevesebb kell. Csak az a lágy fuvallat, ami a forróságban hajamat rezegtette.
Már nem akarok többet, csak egy kicsit, egy kis szeletet a boldogságodból, parányi morzsát a hétköznapjaid egyhangúságából, néhány hangfoszlányt nevetésedből, apró titkokat, álmokat, amiket szívedben hordozol.
Egy esélyt akarok, hogy higgy bennem, és hogy hihessek benned. Nem ígérek semmit, nem mondom, hogy jobb leszek, lehet majd ezt is feladom, lehet elfogy az erőm. Mégis talán most, sokadszorra, de először, szép lesz.
