Antoine de Saint-Exupéry


Most megértem a halálraítélt utolsó cigarettáját, utolsó pohár rumját. Sose tudtam fölfogni, hogyan fogadhatja el ezt a nyomorúságos ajándékot. Pedig mennyi öröm van benne! Azt hiszik, az az ember bátor, mert mosolyog. Pedig azért mosolyog, mert rumját kortyolja. Akik látják, nem tudják, hogy az ő távlatai már egészen mások, és hogy ez a pohárka rum emberi életté tette ezt az utolsó órát.

Paulo Coelho


A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára.
Isten a csendet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradtságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.
Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.

Stefan Klein


A pozitív érzések nem a sors ajándékai,
az embernek meg kell dolgoznia értük.


Találd meg a folyamatot
amiben a testből ember lesz
ragadd meg a pillanatot
amikor a részből végre teljes lesz
Utazz, repülj magasra
Próbálj nemes szívvel élni
És vigyázz nagyon magadra.

Müller Péter


Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.

Gyurcsó István


S lehetsz nagyon távol,
akármilyen messze,
csak bezárom szemem,
s itt maradsz örökre.

Charlotte Bronte


Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.

Maya V. Patel



Amikor szükségem volt valakire, hogy örömöm megosszam vele, vagy hogy átöleljen, mikor egy világ dőlt össze bennem, te mindig ott voltál. És én tudom, ott leszel holnap is, és örökké.

 

“Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér mint ti valamennyien, mert ő az akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a 2-3-at, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”

Jób 5: 17-18


“Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.”


A sors...Nem szereti, ha nem becsüljük meg
ajándékait!

Márai Sándor


A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és hiúság mocsarába.


''Az igazi szerelem megengedi, hogy mindkét fél a saját útját járja – mert tudja, hogy ez soha nem szakítja el őket egymástól.''


"Lelki társ az, akivel legnagyobb örömünket és legbenső félelmeinket is megoszthatjuk, akinek legsúlyosabb bűneinket és javíthatatlan hibáinkat is bevallhatjuk, aki által legnagyobb reményeinket és talán megfogalmazhatatlan álmainkat is tisztázhatjuk.''

Ágai Ágnes: Tudom


Tudom, mire mit mondanál,
Tudom, adott esetben mit cselekednél.
Meghosszabbítalak magamnak,
szükségem van rád ahhoz,
hogy elviseljem hiányodat.


Minden és mindenki, akit szeretünk, kínszenvedést is okoz számunkra - hiszen oly gyötrő az örökös rémület, hogy elveszítjük!

Hervay Gizella


"....Volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek. "


Jajj... de te nem lehetsz máshol, hiszen nélküled egészen elvesznék. Kinek szólnék egy olyan bizonyos holnapon, amikor épp nem vagyok elég erős, vagy elég bátor? És kitől kérnék tanácsot, amikor nem tudnám, hogy merre tovább?

Müller Péter


A lelki szeretetben énünk kőkemény falai megrepedeznek,s mint az árvíz kilépünk magunkból,s a másik világát is elöntjük.Még akkor is,ha ez a világ tele van gátakkal,akadályokkal,szögesdrótokkal.S mindezek hiába bántanak,sértenek,karcolnak,vagy sebeznek.És bárki,aki hozzánk is belép szöges,tüskés,csapdákkal és akadályokkal teli országba jut.Onnan tudod,hogy valaki szeret,hogy túllép ezeken a bántó akadályokon,sérelmeit megbocsátja,hibáidat eltűri,s elfedi.

És jön tovább,és helyet csinál magának benned:mert szeret.

Karinthy Gábor:Szerenád


Azért jöttem, hogy felkeresselek.
Azért jöttem, hogy fenyegesselek,
Hogy megharapjalak, hogy üsselek,
Azért jöttem, hogy megszeresselek.
Azért jöttem, hogy megsirassalak.
Azért jöttem, hogy szívig hassalak,
Hogy könnyeimmel vérig mossalak,
Azért jöttem,hogy felforgassalak.
Azért jöttem, hogy cirógassalak,
Hogy dédelgesselek, nógassalak.
Kettőnk fölött is lebukik a nap:
Azért jöttem, hogy egyszer lássalak.

Ara Rauch


Nem az a bátor, aki nem fél. (...) Aki nem fél, az csak vakmerő, vagy meggondolatlan, vagy pedig kevés az információja a szituációról. Az a bátor, aki tudja, mi vár rá, fél, és mégis bevállalja a helyzetet, szembenéz vele, nekimegy.

Áprily Lajos: Mennék eléd


Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyilakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

Őri István


A világ legszebb mondata.
Egyszer azt írtam Neked:
Amikor a tengerparton vagyok, néha eljátszom a gondolattal, hogy ha beleteszem a kezemet a vízbe, lehet, hogy egy cseppjét valaki szintén megérintette valahol Japánban, több tízezer kilóméterre innen. Vajon ki lehetett az, hol van most és mit csinál?
S Te válaszodban nekem adtad a világ legszebb mondatát:
Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el. Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le...
A legszebb mondat ez, amit életemben olvastam, s nem hiszem, hogy ennél szebbet valaha is tudna mondani valaki. Szebb ez, mintha azt mondtad volna: "Szeretlek!", szebb annál, hogy "Féltelek", hogy "Hiányzol", hogy "Te vagy minden nekem!". Szebb annál, hogy "Szép vagy és erős!", szebb annál, hogy "Jó veled!"
Mindennél szebb ez a mondat, mert benne van minden. Minden, amit el lehet mondani egymásnak, minden, amit érzel, amit kívánsz, ami boldoggá tesz, ami jó Neked. Benne van minden és még több: benne vagyunk mi, aki egy és egy is marad örökké.
Köszönöm, Kedves, hogy megajándékoztál a világ legszebb mondatával, hogy nekem mondtad el azt. Az a néhány csepp víz, amit a sziklák mellől küldtem Neked, tápláljon minket, mint ahogy a virágot is az eső és a napfény élteti. Én adom a vizet, Te vagy a Napfény, s mi együtt szép virág vagyunk, olyan szép, hogy aki lát bennünket, elcsodálkozik: ilyen lehetséges? Igen, lehetséges, mert akkor azt mondtad:
"Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el.
Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le... "
Ez volt a kezdet és ez a folytatás is. Befejezés pedig nincs, mert ami szép, erős és egy, az örökké tart.

gondolat



Az vagy, ami vagy. Sok minden belefér egy emberbe: tűz és hamu, lobogás és szunnyadás, kegyetlenség és megbocsátás.

Feldmár András


Abban a pillanatban, amikor valakivel találkozom, aki engem szeretni tud, az agyam biokémiája megváltozik. Abban a pillanatban, amikor valaki megijeszt, az agyam biokémiája megváltozik. Tehát amikor jó társaságban vagyunk, másként működik az agyunk, mint amikor rossz társaságban vagyunk.

Anthony de Mello


A következő nap azt mondta a Mester:
- Haj, könnyebb utazni, mint megállni.
A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.
- De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? - kérdezték az elámult tanítványok.
- Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni.

Tatiosz



Aki szeret, önként átlép egy másik, a tértől, időtől, világoktól független dimenzióba, hogy ott találkozzék a szeretett lénnyel, aki az ő kedvéért önként átlépett a tértől, időtől, világoktól mentes dimenzióba.
Életet jelent a csillagok találkozása. Lemondás, fájdalom, keserűség nélküli életet , boldog életet: az ember számára elképzelhető legboldogabbat.

Paulo Coelho




És ha egy kicsit csökönyös lennék - mondta a fiúnak -, az azért van, mert emberi szív vagyok, és az már csak ilyen. Az emberek félnek, hogy valóra váltsák legnagyobb álmaikat, gondolván, hogy meg sem érdemlik, vagy megvalósítani nem tudják őket. Mi, emberi szívek, meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás, vagy arra a kincsre, amely - ahelyett, hogy előkerülne - mindörökre a homok rejtekében marad. Mert ha ez történik, végül nagyon szenvedünk.

Gárdonyi Géza

 „A rosszkedvű ember megmérgezi a levegőt jelenlétével. Fuss tőle. S minden olyan helyről, ahol rosszkedvűek élnek.
Minek lakjunk siralomházban, ha nem vagyunk elítéltek?”

Gárdonyi Géza


Sok pohár vizet és sok pohár bort megiszunk ezen a földön, és mindenkinek meg kell innia egynéhány nagyon keserűt.
De minden keserűség után mintha angyalkéz nyújtana az embernek egy pohár üdítő édeset.


Senkinek sem kötelessége
Hogy nagy ember legyen
Már az is nagyon szép,
Ha valaki ember tud lenni.


Nem csak szóval tudsz ígérni, hanem tekintettel, mosollyal, érintéssel, minden tetteddel, sőt a gondolataiddal is. A kapcsolat ott elkezdődik, mikor a másikra gondolsz és ráveted első pillantásodat.

Lucien del Mar


Soha ne tekintsd véleményed teljesen kialakultnak.
Engedd, hogy mocorogjon, kiáltozzon és szépüljön.
Rombold le, majd építsd fel újra!

Stephanie Dowrick


Az ember könnyen megjegyzi, ki bántotta meg.
Sokkal nehezebb - és sokkal szeretettelibb - azt felidézni,
mit tanult abból, hogy túlélte ezt a bántást és hogy továbblépett.

Tornay András


Megalkuvás nélkül
Teljesen
Csak előre nézve
Tisztán
Emberfeletti gyöngédséggel
Őszintén
Megbocsájtásba takarva
Győztesen
Mindent átadva
Türelmesen
Önmagam nélkül
Örökre
Melletted maradva
Szelíden
akarok szeretni.

Paulo Coelho :11 perc


A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani. De ami előtte volt - a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket -, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy.

Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb.


Az ilyen emberek nem sietnek, nem hajtják az eseményeket meggondolatlan cselekedetekkel. Tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik, hogy az igazi mindig megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon. És amikor elérkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával.

Móra Ferenc


Az emberek se nem jók, se nem rosszak,
hanem olyanok, amilyenek lehetnek.

Gerti Senger


A testi meztelenség izgató,
de a gyönyörök gyönyöréhez a lelki meztelenség kell.

Stephenie Meyer


Ha nem tudtam volna testem minden sejtjével, hogy szeret annyira, amennyire én szeretem őt – feltétel nélkül, visszavonhatatlanul, és hogy őszinte legyek, irracionálisan -, sosem lettem volna képes felkelni a földről.

Müller Péter


....nyerni minden hülye tud, veszíteni kell tudni.
És ezzel az élet legnagyobb titkát tanította meg nekem.

Tornay András


Egyedül az tesz szabaddá, hogy szégyenérzet nélkül feltárom magam
Szereteted előtt...


Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt,
 és egy hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott.
„Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a
világon, lent és fönt és mindenütt. Sokféle összevissza nyüzsgő akarat, ami
mind előbbre visz valamit… de mért és hova, Ki tudja azt?…

Szabó Magda


A világ sokféle – mondta anyám, olyan csendesen, ahogy kertünkben a gallyak zizegnek –, ha életben akarsz maradni, sok tekintetben engedékenyebbnek kellene lenned a világhoz, amibe születtél.
Nem azonosnak vele, csak hasonlóbbnak.

Wass Albert

Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt,
amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni,
mi az értelme annak, amit ő tesz velem.

Nagy László

Köröttem kúsza az élet, kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hûséggel állig,
akkor én a haláloságyig
belédfogódzom.


A harcos tudja, hogy bizonyos pillanatok megismétlődnek.
Gyakran találkozik ugyanazokkal a helyzetekkel és nehézségekkel. Ilyenkor elkeseredik, mert úgy érzi, hogy nem fejlődött semmit, hiszen az élet kellemetlenségei újra meg újra visszatérnek.
- Ezen egyszer már keresztülmentem - panaszolja a szívének.
- Valóban, ezen már keresztülmentél - válaszolja a szíve.
- De nem léptél túl rajta.
És a fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni.

Dalai Láma


"Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik. "

Lao-ce


Az orchidea nem veszíti el illatát, csak mert senki sem szagolja, a csónak nem süllyed el, csak mert senki sem ül benne. A bölcs nem hagyja el az Utat, csak mert senki sem ismeri azt.


Egymás arcát nézzük,
és csak hallgatunk,
mert hihetetlen mód
megszöktek a szavak...

Szabolcsi Zsóka


Nyugtalan percek
tehetetlen törpülnek
örök idővé...