J. R. Ward


Ó, mennyire hiányzott neki a férfi!
Órákat töltött azzal, hogy visszaidézte a hangját, az arcát és azt az utolsó pillanatot, amit együtt töltöttek... végül az emlékek olyanok lettek, mint egy takaró, amellyel melegen tartotta magát a nyugtalanság és az aggodalom hosszú hideg időszakaiban.

Louise Hay


Úgy találom, hogy ha igazán szeretjük, elfogadjuk és elismerjük önmagunkat pontosan olyannak, amilyenek vagyunk, akkor az életben minden működik. 

Stephen King


Az élet rövid, csak a bánat sok; 
az a legkevesebb, hogy segítsünk egymáson, ha már egyszer itt vagyunk.

John Green

Én hiszek az igaz szerelemben, tudod? Nem hiszem, hogy mindenkinek megmarad a szeme, vagy sose betegszik meg, vagy ilyesmi, de mindenkinek kellene egy igaz szerelem, és annak legalább egy életen át kellene tartania.

Kendare Blake


Miközben egymásra nézünk, valami bekattan bennem, és hirtelen teljesen világosan látom, hogy mi történik velem.
Mint amikor a kirakós összes darabkája a helyére kerül.
Ugyanazt érzem az elmémben, a mellkasomban, és annyira tökéletes, hogy el sem tudom képzelni, hogyan létezhettem nélküle egészen eddig a pillanatig.

Popper Péter: Lélekrágcsálók


Ahogy idősödtem, egyre inkább rájöttem, hogy Pilinszky Jánosnak van igaza: nincs minden problémának megoldása.
Ne áltassuk magunkat.
Vannak helyzetek, amelyeket - jól, rosszul - legfeljebb elvisel az ember.

Teréz anya


Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg üdvözlő szavaidban.

Paulo Coelho


A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem - hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket.

Popper Péter

Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.

Mabel Katz


Amint elkezded a tisztítást és elengeded mindazt, ami nem részed, másképp fogod megbecsülni az életet.
Többet fogsz megfigyelni, tökéletesen más módon.
Észreveszed a fákat, a lehulló leveleket és a tengert, mintha azelőtt soha nem láttad volna őket.
Rájössz, hogy egész idő alatt vak voltál.

Őri István



El akarlak érni
túl a csillagokon
túl mindenen
mert nagyon szeretlek
Téged
túl minden emberi mértéken
túl Istenen
túl a végtelenen
túl a szerelmen
szeretlek
Téged.

Müller Péter


Ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz. Ha szeretsz, olyan titkokat tudsz kihozni belőlem, melyekről én magam sem tudtam.

Ruttkai Éva


A szeretet az nem valami édeskés-csöpögő valami.
A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.


„Ha azt mondod, „Olyannak szeretlek, amilyen vagy!” – nem szeretsz igazán. Ha valóban szeretnél, többnek látnál, mint amilyen vagyok!”         
                                                
Forgasd a lelkedben a gondolatot. És rájössz, hogy ez tényleg így van.
Ha randira készülsz, kifested magad, hogy szebbnek lássanak. És a másikon is látszik az igyekezet: jobbnak, vonzóbbnak akarja mutatni magát, mint amilyen valójában.
Ez nem az, mint amikor az eladó almákat kifényesítik a piacon.
Ez a „többnek mutatom magam” ösztön arról szól, hogy több is vagyok!
Ő is több, azért igyekszik.
És ha nem igyekszik, nem szeret igazán.
És ha jól éltek egymással, ez így is kellene, hogy maradjon.
A szív szemével följebb nézünk a másikban.

És magunkban is.

Chris Greenhalgh


Az életemnek akkor van értelme, ha ő velem van.
Amikor mindenki más eltűnik, amikor leszáll az éj és az utcák elcsendesednek, amikor egyedül vagyok a szobámban és a fejem kiürül, ő az egyetlen gondolatom.

Honoré de Balzac


Egyetlen veled töltött nap, egyetlen nap, amikor egyfolytában nézhetlek, fölérne az életemmel.

Wass Albert


Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él.
Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be...
Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.

Müller Péter


A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva. Életörömre. (...)
Tedd csak fel az "áldott szemüvegedet", s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van.

Müller Péter


Mindent másképp látsz az Élet szemüvegén át.
A bajról kiderül, hogy jó, hogy van. A nehézségekről kiderül, hogy nem véletlenül vannak az életedben.
A próbatételekről, hogy nevelnek, s erősebbé tesznek.

Szepes Mária: Mágiák könyve


A Jóság a természet legtisztább, leghatalmasabb gyökérhangja, amely vigasztal, ad, békét teremt és sohasem rombol.
Adtál-e már a benned rejlő Jóságból teljesen önzetlenül úgy, hogy semmi viszonzást nem vártál érte?

Müller Péter


Egy barátságos embernek sok barátja van. S egy erőshöz sokan akarnak tartozni, és egy vidám, jó humorú ember társaságát keresik. Akiből sugárzik a harmónia, azt sokan szeretik.
Lelked szüntelen adásban van.
A tested, a bőröd, a szemed is.
Sugárzol, és a sugárzásod vonz és taszít.
Be tudod vonzani magadhoz a másikat, és el is tudod taszítani.
Foglalkozz egy kicsit többet magaddal - a lelkeddel.

Florence Scovel Shinn


Az embernek csupán három dologra szabad használnia szavait: gyógyításra, áldásra, és boldogulásra.
Mert amit másokról mondunk, azt mondják majd rólunk is, és amit másnak kívánunk, azt kívánjuk magunknak is.


Amikor felmerül valamilyen probléma, ismételgesd a következő szavakat újra meg újra:
Minden rendben van. Minden úgy alakul, hogy az én legfőbb javamat szolgálja. Ebből a helyzetből csak jó dolgok származnak. Biztonságban vagyok.
Ez csodákat fog tenni az életedben.

Dan Millman : ERRE SZÜLETTÉL


Minden egyes ösvénynek megvannak a maga kihívásai, minden egyes kihívás egy-egy tanítást foglal magában, és minden tanítás továbbvezet minket a hegycsúcs felé, amelynek megmászására születtünk.

Müller Péter


A sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan - már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.

Karen Marie Moning

Ha elgyengülsz, én erős leszek. Ha elveszel, leszek a hazafele vezető utad. Ha elcsüggedsz, felvidítalak.Az idők végezetéig szeretni foglak.

Ady Endre



136 éve született Ady Endre (1877. november 22. – 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője.
A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.


,,Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni."

Adam J. Jackson


El sem hiszi, mennyire fontos azt hallani valakitől, hogy "köszönöm", vagy az, hogy valaki azt mondja neked, hogy szeret téged.
Ez az emberi természet része.
Mindegyikünknek fontos érezni, hogy értékelik.

Mabel Katz


Azon tűnődöm, hogy mindazok után, amiken keresztülmentünk, nem lenne-e kedved lehiggadni, és nézni, ahogy a Föld még egyszer Paradicsommá válik?

Müller Péter


Mono No Aware! Nem érted, pedig nagyon fontos tanács. Tanuld meg, szebb lesz az életed. Könnyebb és bölcsebb.
Egy japán kifejezés ez, az ősi japán kultúra alapja. Úgy lehetne lefordítani, hogy gyönyörködj a múlandóságban. Élvezd a szomorúságot. Az őszt. A lehulló lombok színeit. A lebukó Nap narancsvörös, kihűlő olvadt vasérc fáradó árnyalatait.

Paulo Coelho


Tudjuk, mit akarunk, és el is érjük, ha kitartóak vagyunk, de az idő, amely a célhoz jutásig eltelik, Isten segítségétől függ.

Csitáry-Hock Tamás


Olvadozik... Tőled. Attól, amit adsz neki, az érzéstől, amit kap tőled. És te is olvadozol. Attól, amit ad neked, az érzéstől, amit kapsz tőle. És ez így jó. Mert mindketten olvadoztok egymástól. És ez fontos. Ez kell. Mert addig olvadoztok, amíg teljesen egymásba olvadtok. És eggyé váltok. Tökéletes, szép egységgé.

Márai Sándor


Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk.
Lélekben nem adni fel semmit, nem engedni; ez a titok.

Pam Brown

A barátság annyit tesz - sem örömben, 
sem bánatban nem vagyunk egyedül.

Müller Péter


Vannak az életünkben olyan események, amelyekről - miközben javában zajlanak még - tudjuk, hogy sohasem felejtjük el őket. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy hang azt mondja benned: szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!
Ne felejtsd el!... Ide vissza kell találnod, mindig!

Radnóti Miklós



Kedvesem messze van és
hogy szép maradjon, fürdetem néha
könnyeimben...

Karen Marie Moning


Ha elgyengülsz, én erős leszek. Ha elveszel, leszek a hazafele vezető utad. Ha elcsüggedsz, felvidítalak. Az idők végezetéig szeretni foglak.

Csitáry-Hock Tamás


Ha valakit őszintén szeretsz, ha figyelsz rá, ha szívetek együtt dobban, akkor minden megváltozik, minden más. Bár a világ körülötted nem változik, te mégis egészen mást látsz, mást hallasz, mást érzel. Jóval többet, sokkal szebbet.Mert már nem a magad zárt, talán önző világából nézed. Kiléptél onnan, mert valaki hívott. Kiléptél, mert már Ő a fontos.
Kiléptél, hogy már érte élj. 

Florence Shinn


Az élet játéka a bumerángok játéka.
A gondolataink, tetteink és szavaink visszatérnek hozzánk előbb vagy utóbb, megdöbbentő pontossággal.

Müller Péter


Akinek látod magad: azzá leszel.

Csitáry-Hock Tamás


A legnagyobb küldetés teljesítéséhez nem kellenek embertömegek. Elég egyetlen is. Az Egyetlen. Akinek te teszed szebbé a napjait, te vigyázol rá, te örülsz, te szomorkodsz, te aggódsz vele.

Teréz anya


Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban… ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött.
Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban.

Nagy István Attila



Hiányzol.
Az életemből, az ágyamból,
a vonuló felhők futásából,
az ébredő nap első sugaraiból.
Hiányzol a tárgyakból,
amelyeket megérintek,
hiányzik a tükrömből az arcod.
(...)
Nehéz csönd nyomja szívemet.

Shannon Messenger


Két megtört, csonka ember voltunk. Most eggyé váltunk.
Soha senki nem fog úgy megérteni engem, mint ő. Soha senki nem fogja úgy megérteni őt, mint én.
És soha senki nem fog változtatni ezen.
Egybeolvadtunk, és kovácsoltunk magunkból valami erősebbet.
Valami jobbat.

Csitáry-Hock Tamás



Amikor fellobbant az első tűz, amikor elgurult az első kerék, amikor először kapott lángra az első gyufaszál, amikor először gyúlt ki az első izzó, amikor... És mennyi ilyen pillanat volt, ami megváltoztatta a világot. A pillanat, amikor valaki megálmodott valamit, vagy rájött valamire. Vagy a pillanat, amikor rád mosolygott Ő. Ami ugyanígy megváltoztatta a világot.
A te világodat.
Az Ő mosolya.

Paulo Coelho

Őrizd meg az emlékezetedben az életed hátralévő részére azokat a jó dolgokat, melyek a nehézségekből születtek.Ezek bizonyítják képességeidet, és önbizalmat adnak bármilyen nehézséggel szemben.

Müller Péter: Isten bohócai


Kit szeretünk igazán?
Akiben az álmunk és a valóságunk egybeesik.

Louise L. Hay


Az élet csak arra vár, hogy megnyíljunk csodái előtt, hogy érdemesnek érezzük magunkat mindarra a jóra, amelyet számunkra tartogat.

Márai Sándor


Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is!
Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.

Müller Péter


Késő éjszaka sétálgattam az utcán, és bámultam a csillagos eget. Hat éves lehettem... „Onnan jöttem. Ott a hazám – én itt csak vendég vagyok.