(...) Az az őrszem, amelyik az alkimistát vizsgálta át, talált egy kristálypalackot, benne valamilyen folyadékkal, meg egy megsárgult üvegtojást, tyúktojásnál valamivel nagyobbat.
– Mik ezek? – kérdezte.
– Ez a Bölcsek Köve, és az Örök Fiatalság Elixírje. Aki ebből iszik, sosem betegszik meg, a kőnek pedig egyetlen darabkája bármilyen fémet arannyá változtat.
Az őrszemek ezen jót nevettek, s az alkimista velük nevetet. A válaszon elszórakoztak, és tovább engedték őket az összes holmijukkal együtt.
– Megbolondult? – csodálkozott Santiago, amikor kellő távolságban jártak. – Miért csinálta ezt?
– Azért, hogy bemutassam neked a világ egyik egyszerű törvényét – felelte az alkimista – Amikor előttünk a nagy kincs, sosem ismerjük föl. És tudod miért? Mert az emberek nem hisznek a kincsekben. (...)
– Mik ezek? – kérdezte.
– Ez a Bölcsek Köve, és az Örök Fiatalság Elixírje. Aki ebből iszik, sosem betegszik meg, a kőnek pedig egyetlen darabkája bármilyen fémet arannyá változtat.
Az őrszemek ezen jót nevettek, s az alkimista velük nevetet. A válaszon elszórakoztak, és tovább engedték őket az összes holmijukkal együtt.
– Megbolondult? – csodálkozott Santiago, amikor kellő távolságban jártak. – Miért csinálta ezt?
– Azért, hogy bemutassam neked a világ egyik egyszerű törvényét – felelte az alkimista – Amikor előttünk a nagy kincs, sosem ismerjük föl. És tudod miért? Mert az emberek nem hisznek a kincsekben. (...)
