Mit tudott? Csak azt, hogy az érzelem dolgaiban nincs tanács. Ezt én is
sejtettem, homályosan. (...)
Egyáltalán nincs "tanács" az életben.
Minden megtörténik, ennyi az egész.
Egy eseménynek addig van létjogosultsága az emlékeidben, míg le nem
vonod a tanulságot belőle.
Amíg meg nem fejted a "Miért történt ez
velem?" titkát.
Utána már nincs szükség rá.
Utána már nincs szükség rá.
Polcra kell tenni, mint egy elolvasott könyvet, és többé nem kell foglalkozni vele.
Számomra és a hozzám hasonló emberek számára a melegség maga az élet.
Minél több melegséget adunk egymásnak, annál több melegség, annál több
élet lesz bennünk.
Van egyfajta szomorúság, melyet nem lehet megvigasztalni, mintha örökké
lekésett volna valaki egy isteni légyottról, s azután nem érdekli többé
semmi igazán.
Sokféle jövőnk lehet. Ennek szálait éppen most szőjük.
S ha valóságnak
hisszük a boldogtalanságunkat és a diszharmóniánkat, ha valóságnak
hisszük a szenvedésünket és a félelmünket, akkor azt szőjük bele az idő
szövetébe.
Valahányszor új helyre jutunk, új világ ébred bennünk is.
A változással
és fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő,
sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen
egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan
biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandóan tudni, mint a
csillagokat.
De nem lehet. Az élet folyamat, mozgás, átalakulás.
Bármennyire szeretetnénk „visszatartani a hajnalt”, a változás az
egyetlen, amiben biztosak lehetünk.
Ha azt nézed, hogy mi az, amid VAN az életben, abból mindig egyre több
lesz.
Ha azt nézed, hogy mi az, ami hiányzik az életedből, soha sem lesz
elég semmiből.
Ne szégyelld, ha lelked gyengédebb, mint másé,
ha mások szíve sokkal-sokkal érdesebb,
mert hidd el, mindig csak a gyenge lélek képes,
ég-magasba emelni a nehéz könnyeket.
Ne szégyelld, ha olykor könny csordul a ráncon,
s elerednek a szomorúság bánat cseppjei,
hisz csak azok tudnak mindig lélek mélyből sírni,
kik megtanultak valaha emberként szeretni.
ha mások szíve sokkal-sokkal érdesebb,
mert hidd el, mindig csak a gyenge lélek képes,
ég-magasba emelni a nehéz könnyeket.
Ne szégyelld, ha olykor könny csordul a ráncon,
s elerednek a szomorúság bánat cseppjei,
hisz csak azok tudnak mindig lélek mélyből sírni,
kik megtanultak valaha emberként szeretni.
Ha magamhoz nem vagyok hű, senkihez sem lehetek az. Ha magammal nem
vagyok harmóniában, másokkal sem lehetek, mert kívül csak az jöhet
létre, ami bent van - egy lehangolt hegedű összezavarhat egy egész
zenekart. Ha magamban nem bízom, valójában senkiben sem tudok megbízni.
És ha magamat nem szeretem, senkit sem szerethetek igazán.Törekedhetek
rá, áldozatot is hozhatok érte, néha erőmön fölüli áldozatot, de nem fog
menni, mert mindenki csak azt adhatja, amije van.
Szeresd
felebarátodat, mint tenmagadat, így a Biblia.
De mi van, ha nem szeretem
magamat?
Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az!
Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és
önfeledtséget adó táncok – de nem igaziak.
Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.
Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol
jár, messze jár, nem is gondol rám… de a közös zenét mégis hallja, s ha
eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább. Az igazi
táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják
az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják,
hogy ők összetartoznak.
Az ilyen tánc ritka manapság. Az igaz visszatér, ne félj!
A nem igaziért pedig nem kár.
Az élet egyszerű. Minden érted történik, nem pedig veled. Minden
pontosan a megfelelő pillanatban történik, sem túl korán, sem túl későn.
Nem kell, hogy ezt szeresd, csak épp sokkal könnyebb, ha így teszel.
Érzelmileg felnőni azt jelenti, hogy felelősséget vállalok az adott helyzetben jelentkező pozitív és negatív érzéseimért egyaránt, és ezt a magam számára hangosan is ki merem mondani.
Az igazi célokat nem tudja az ember fogcsikorgatva és ökölbe szorított kézzel elérni, hanem csak nyitott kézzel.
Éppoly kevéssé lehet a szelet megmarkolni, mint a nyugalmat ököllel átkarolni.
Néha az embernek szakítania kell a múltjával, hogy legyen jövője.
Ezt soha nem könnyű megtenni.
Ez az egyik különbség a túlélők és az áldozatok között.
Elengedni azt, ami volt, hogy túlélje azt, ami van.
Elengedni azt, ami volt, hogy túlélje azt, ami van.
Az élet igazi tartalmát nem mérik időre.
Néha egy félóra alatt pótolja az ember szenvedésben mindazt, amit egy hosszú életen át óvatosan elkerült.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
