Paulo Coelho


- Többet kapok,mint amennyit a szívességemért érdemlek.(...)
- Ilyet sose mondjon.
Meghallja az élet,és legközelebb kevesebbet ad.

Jagos István:Óvatosan


Altass el, kérlek.
Vigyél távoli álmokba.
Ne lássam a mára sütött nap sugarát.
Ölelj át, kérlek,
S hagyj pihennem,
Ahogy Isten hagyja haldokló angyalát.
Fektess puha felhők közé,
Öled szerető fészkébe,
Fonj örök álmot szemem köré,
S tegyél le
(óvatosan)
A világ szélére.


Szeretsz – És azt mondják rád el vagy varázsolva.
Miközben egy tévedhetetlen hang
azt súgja a lelked mélyén:itt akarok maradni,
mert mindig ide vágytam.
Amikor szeretünk,felébredünk egymásba.
Ez a valóság.

Kányádi Sándor


tehetetlen két tenyeremmel
milyen szánnivalóan
gyámoltalanná maszatoltam
valamikori elszánt arcomat.

Vavyan Fable


Hát persze,hogy szeretlek.Annyira szeretlek,hogy nem is gondolkozom rajta.Nem is hajtogatom.
Olyan természetesen szeretlek,ahogy lélegzem,meszesedem,süketülök, hullajtom a hajam.

Jánky Béla


Csended vesz körül
Arcod simítja kezem
Ideképzelem.

Füst Milán


Míly szép visszanézni,emlékezni az ifjúságra,mely már messze tűnt!Újra sétálni a mezőkön!A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is:szép volt.Vannak zordabb lelkek,akik tudják,hogy nem volt benne szépség – de ki az,aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel!

Honoré de Balzac


Később majd megpróbálom,hogy elmondjam neked,mennyire szeretlek.De most csak érezni tudom.

Wass Albert


Egy szellő jött, nyugatra induló.
Üzentem vele Néked.
Talán elér, talán átadja,
talán megérted.

Olyant küldtem vele
mit nem bír el levél.
Amit elejt a drót is
amire odaér,
és semmi hullámhosszon
nem lelni állomását:
a szívem dobbanását!

Egy szellővel
ma este-tájt
küldtem valamit Néked.

Talán elér,
talán átadja,
talán megérted...

Nagy Horváth Ilona:Szerelem


Hosszúra nyúlt,
vágyba ágyazott idő
után, végre
szót téveszt a szánk,
egymásba öleljük reszkető álmaink.
Lábaink előtt vert sereg,
ésszerűség és sokféle félelem.
Szerelem...
Ezért, hogy perc, óra most együtt talál,
hogy hiába volt messze a határ,
mint a sorsunk,
végül összefonódtunk.
Ezért, hogy kiürült az ég is nélküled.
hogy könnyel vallottam neked:
„belekiáltottam a vonat zajába,
belefontam az árvák hajába:
Téged szeretlek.”


Az isteni bölcsesség:minden.
Az én bölcsességem annyi, mint falevél,
mit elsodor a szél.
Az isteni bölcsesség színtiszta víz,
melyben meglátom az én szorongó, félszeg
ügyefogyottságom...
Hibám van sok.
Tévelygésem töméntelen.
Bukdácsolok, mint szárnyalni nem tudó
madár...
Elkárhozok minden bizonnyal.
Bűnök tüzére jutok.
Egy virágháló összefog Szép-valakivel.
Halálos váltságban sem lesz nekem részem.
Egyetlen erényem,
hogy szeretem a Szépet
és akarom – a Jót.

Vékony Andor


Őszinte szívem
Szenvedélye tép szét.Csak
Benned bízhatom.
Szavakba öntött hitem,
Nem őrzi,csak a mindenség.

Fáy Ferenc


Kellesz nekem,mint napfény kell a fáknak,
Tikkadt virágnak,mint a víz szeme.
Úgy,mint a test kell kóbor furcsa láznak,
Mint dalra vágyó fülnek kell:zene.

Paulo Coelho


Bármerre indultam is az életben,minden út hozzád vezetett.


Hajnalban mindig
a szívemben ébredek.

Pereg a film. Álmom
utolsó filmkockáin
még téged rendez a
tudattalatti vágy,
mert képzeletben is -
csak téged vetítelek.
Magán(y)mozit forgatok
- miközben elmaradt
csókjaid, ölelésed néma
lüktetéssel ébresztenek
és hiányod gyűrt párnája
vasal arcomra ráncokat,
rajzol rám plusz éveket.
Nappalok eltagadott
magányperceinek fekete-
fehér szalagját festem
át - tiéd a főszerep -
csak miattad színesek
a pillanatfelvételek.

Hajnalban mindig, a
szívemben Veled ébredek.


A vajban és a kenyérben
Az ivásban az evésben
A széken a falakon
Ajtón és az ablakon itt vagy – tudom.
...
Sebekben és gyógyulásban
Örömben és szorongásban
Csendben küzdő életemben
Titkaimban, szerelmemben itt vagy – tudom.
...
Viharban és villanásban
Távolodó maradásban
A talánban a biztosban
A szabadban a tilosban itt vagy – tudom.

Kérdés nélkül válaszokban
...
Itt vagy – tudom.

Tornay András:Tanácsok


Találd meg a folyamatot,
amiben a testből ember lesz,
ragadd meg a pillanatot,
amikor a részből végre teljes lesz.

Utazz, repülj magasra,

Próbálj nemes szívvel élni,
És vigyázz nagyon magadra!

Gyurkovics Tibor:Táv


Mily balga vagyok édes Istenem
röpülésem de szárnyam sincs nekem
csak végtelen és egyszerű szívem
mily béna vagyok édes Istenem!
 Eljutok-e egyszer a végtelen
esőáztatta fényösvényeken
szárnytalanul és repüléstelen
puszta szívemmel hozzád Istenem?

Kassák Lajos


Olyan vagyok ahogyan az elvetett magból kikeltem
És nem szégyenkezem miatta.
Tudom jól tiszták a kezeim
nyelvem nem árulja el barátaimat
nem felejtem el halottaimat
s hogy ti másnak láttok engem mint aki vagyok
ám legyen
csak arra kérlek benneteket
jó emberek
ne kövezzetek meg ha egyszer rám találtok
nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában.

Szegénység

  
Nincs semmim.
Mégsem
ez tesz szegénnyé.
Jövőm
áldott hiánya.

Kamarás Klára : Tél közepén


Még túl hosszú a tél:
s beláthatatlan a hóförgeteg.
Világunk álma mély,
és dermedő minden tavaszra váró
gondolat.
De hinni kell,
mert egyszer minden bánat véget ér.
Legyen bár hóözön,
jég,fagy,lavina,köd:
a Nap előbb utóbb kisüt,
és az ága között
bimbózik a remény.

Paulo Coelho


Megkérdezem,mi a küldetésem, és a hang azt feleli,hogy az,ami minden embernek:átitatni a világot az igaz szeretet energiájával.

Gyökössy Endre


Hadd fejezzem be egy vallomással:hónapok óta van egy egészen rövid,reggeli imádságom: "Add,Uram,hogy jobban szerethessek, mint tegnap!"Ennyi az egész.Szívesen átadom,mert ebben minden benne van.

Bódai –Soós Judit


Múltam poklából szívembe mart
izzó kis jel,
éj-szirmú
rózsaszál
tövissel.
 

Grace klinika


Azokat a kötelékeket,amik összekötnek minket,néha lehetetlen megmagyarázni.Összekapcsolnak minket még azután is,hogy úgy tűnnek, ezek a kötelékek megtörtek.Néhány kötelék ellenáll a távolságnak,időnek és logikának.
Mert néhány kötelék egyszerűen elrendeltetett.


Te vagy,mi van,te vagy az emlék,
te vagy,ki küld és hívogat,
futnék tetőled s visszamennék,
dajkáld el az én kínomat.

Csoóri Sándor


Annyi a vers,mint sétálóutcákon
az ember.Jönnek,nyomulnak,lökdösődnek
s falhoz szorítják nehéz szívem.

Fodor Ákos


Apránként vesszük,
mit másnak csak egyszerre
adhatunk oda.

Paulo Coelho


A fény harcosa soha nem feledkezik meg a háláról.
Küzdelmében támogatták az angyalok.A mennyei sereg minden dolgot a helyére tett,és mindvégig segített neki,hogy kihozhassa magából a lehető legjobbat.Ezért,mikor a nap lenyugszik,ő térdre ereszkedik,és megköszöni,hogy az Oltalmazó Köpönyegbe burkolózhat.
Társai így beszélnek róla:"szerencsés fickó!".De ő tudja,hogy a "szerencse"valójában nem más, mint hogy az ember körülnéz, hogy meglássa,hol vannak a barátai:mert az angyalok az ő szavaikon keresztül hallatják a hangjukat.

Márai Sándor


Ne csak szajkold,hanem higgyed is végre,hogy minden,
minden másképp történik.Egy napon megérint az élet;
másképp,máskor,más szándékkal,mint valaha is képzel-
ted.Megérint,és köznapod megtelik a csodálatossal.Szö-
kőkutak fakadnak az aszfaltból, egy ember kitárul,az
oroszlánok kézből esznek.
Az érintés tudatos és erős...

Judith Ryan Hendricks


-Azt szeretném,ha azzal foglalkoznál,ami igazán boldoggá tesz. Most boldog vagy?
-Szeretem Davidet,és...
-Miért?(...)Mit szeretsz benne?
-Az isten szerelméért,Mayle!Azért szeretem,mert szeretem.
A szerelmet képtelenség alkotórészeire bontani.

Kun Erzsébet


- Elsősorban mi hát a szeretet?
- Biztonság. Ha szeretnek és szeretsz, mindig van szövetségesed.
- És mi a szeretet másodsorban?
- Erő. Feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet
  a válladra rakott.

János Árpád


Szeretem, ahogy van,amilyennek látom.
Szeretem,szeretem.
És ha egészen más,mint ahogy szeretném.
Akkor is,akkor is szeretem,szeretem.

Pam Brown


Amikor még egész pici voltál,egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot.Vagy egy kanálnyi orvossággal.Meg tudtam javítani olyasmit is,amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal,tűvel és cérnával,kapcsokkal és madzagokkal.
A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet.
Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is.
De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok.
Mindig itt leszek.


Soha ne tekints a szeretetre úgy,mint ami magától adott.
Ápolj magadban mély tiszteletet az iránt, akit szeretsz,
és hálát, hogy jelen van az életedben.
Próbáld kifejezni ezt az érzést minden lehetséges módon.

Fejes Endre


Elfogadom az örökös mosolyt.
Én nem kapok borravalót soha, senkitől.
A mosoly mégis ott lesz mindig az arcomon.
És letörölni, azt nem engedem.Mosolyogva ütök majd vissza mindig. Mosolyogva,de erősebben.

Mezei Mária


Ó igen,adni kell,adni,mindent odaadni.Munkát,erőt,életet. Pénzt,ruhát és kenyeret.Könnyet,mosolyt,simogatást.Jó szándékot,jó akarást,imádságot,egészséget.Melegséget,élő hitet. Odaadni akárkinek,a legelső nincstelennek,a náladnál szegényebbnek.Szeretettel adni és érte semmit sem kívánni.
Így kell élni.

Nana c. film


Holnap, lehet,sírni fogok,de holnapután,lehet,mosolyogni.
Ez elég.Ilyen az élet.Ha nem vesztem el a reményt,a holnap jönni fog.A holnap jönni fog,ha nem veszted el a reményt...ezt Nanától tanultam.De az esős napok még mindig nedvesítik az arcom könnycseppekkel,most is.


Valahányszor egy megpróbáltatáson jár a fejünk,
gondoljunk valami szépre,amivel ellensúlyozhatjuk.

jó és rossz

"A rossz dolgok okkal történnek velünk, hogy általuk megismerjük önmagunkat.Rájövünk,milyen erősek is vagyunk valójában,milyen határtalanul tudunk szeretni,mit jelent számunkra: "elveszíteni", megtanulunk "elengedni", feleszmélünk,mi is az,amit valójában,igazán akarunk,és mi az, amit soha többé.
A nehéz időszakokat egyszerűen túl kell élni.A rossz után mindig jó jön.Ezért ne félj megélni ami jön, hiszen EZ a TE ÉLETED. És egyszer majd,mikor az unokáidnak meséled életed csodálatos eseményeit,mondhatod:Ez vagyok én,ez volt az én életem.És rájössz,hogy csak a szép dolgokra emlékszel,de azok csak azért történhettek meg veled,mert a rosszakat is átélted…"

Guillaume Musso


Emlékszel,miért szerettünk egymásba?Emlékszel,miért volt közöttünk olyan erős a dolog:mert én képes voltam meglátni benned olyasmiket is,amiről a többi embernek fogalma sem volt.
És te is ugyanígy voltál velem.

Risto Rasa


Várom,hogy visszajöjj.
Veled úgy járnám végig a jól ismert helyeket,
Mintha először látnám őket.

Rubén Dario


Szemeidben rejtély
ajkaid közt titok
tekinteted foglya vagyok
mosolyod elragad.

Weöres Sándor


Várlak a déli sugárban
Várlak az éji sötétben
Várlak a télben,a nyárban
Várlak a földön,az égen.

Jane Austen


Amikor megérik az egres,kiülök a kedvenc padomra,falatozom belőle,és közben rád gondolok.Nem mintha ezt nem tudnám ugyanilyen remekül megtenni egres nélkül is.

Ezel- Bosszú mindhalálig


"Az idő múlt kint is, bent is.Az ember végül megszokja,hogy távol vannak tőle,megváltoznak, felnőnek mindazok akiket szeret.Az ember végül azt is megszokja, hogy mások élik át azt, amiről ő álmodott.Idővel az ember mindenhez hozzászokik, beletörődik,de nem tudja elfelejteni..."

Szeretem a ködöt,amely eltakar,és egyedül lehetek benne.
Szeretem a ködöt,mert csend van benne,mint egy idegen országban,amelynek lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt,mert túl rajta zsongó jólét,meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak,melyek talán valóra válnak.
Szeretem a ködöt,mert eltakarja a múltat,a jövőt,és a jelen is olyan homályos benne,hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt,és olyan kevesen találkozunk benne,de akik találkozunk,nemcsak a ködöt,de egymást is szeretjük.

Ihász Gábor


Minden este újra kezdem, tervezni életem
Minden este azt kívánom, hogy a holnap szebb legyen...

Jókai Mór


Milyen különös az, miszerint az emberben két egészen különböző lény dolgozik:az ész és a szív; s aszerint, amint az egyik vagy másik lesz túlnyomóvá, változik át az ember jelleme,sorsa,élete, úgy,hogy mondhatni:,,Mindenki két különböző embert foglal magában,az egyik az ész, a másik a szív embere.
A szív és az ész két különböző ember..."

Wass Albert


Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó.Van napsugara,vize,pillangója,madara.Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.Igyekezz többet törődni azzal, ami még a világ szépségeiből csodálatosképpen megmaradt,az emberiség minden pusztításai mellett is.