,,Én tudni akarok! - csapott le Joseph tenyere az asztalra. -És
szeretni akarok. - Ujjai ökölbe szorultak az asztal fáján. - Annyi tudás és
annyi szeretetet akarok, hogy biztonságban legyek, és ne kelljen hamis
istenekben hinnem.
- Ne szeress senkit, Joe. - A gyűrött arc összeomlott, papírbőrén könnyek
szivárogtak át. Az öregember belesírt a teájába. - Ha szeretsz, védtelen vagy.
Ha szeretsz, fölfekszel az áldozati oltárra, meztelenül, kiterítve, megkötözve,
betömött szájjal, nem vagy önmagad, és egy vékony szálon ott lóg fölötted a
kés. Ez a szál: a szeretet...
- Te szerettél! - üvöltötte a fiú. - Szerettél...
- Igen, igen, igen! - A harag úgy sütött át a könnyeken, mint a nap. -
Szerettem, hogy a fene egyen meg, a fene egyen meg..."

valóság


Azoknak áll hatalmában leginkább megbántani minket, akiket szeretünk.

Tisza Kata


Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.

Oravecz Imre


És akkor azt mondtad, vége. Bár voltak baljós előjelek, de engem, talán, mert nem volt megfelelő az időpont, talán, mert nem volt illő az alkalom, váratlanul ért, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele. Méltósággal mondtad, és arra kértél, fogadjam el én is méltósággal, mert nem lehet rajta változtatni, meg nem is volna érdemes. De én nem tudtam elfogadni. (...) Annyira lekötötte a figyelmemet az igyekezet, hogy nem vettem észre: amit én veszteségnek vélek, az neked már nyereség. De amikor észrevettem, hogy az, és nem részegedsz meg tőle, hanem józan maradsz, és együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni — mert megszüntetni nem szüntetheted meg —, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts. Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen.

Stephenie Meyer


Mikor a sziporkázó csillagokat bámulom, amint azok döbbenetes, gyönyörű alakokat rajzolnak ki, olyan, mintha a szemem megakadályozná, hogy bennük gyönyörködjek. Az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg, az egy arc. Egy ember arca, amit hiába próbálok, nem bírok kiverni a fejemből.

Ady Endre


Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Paulo Coelho - A Zahír


A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük.

fájdalommentesség


Igyekezz önként megszabadulni attól, amit félsz elveszíteni!

Reményik Sándor


Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

Danielle Steel


Volt valami varázslatos benne, félig kislány, félig nő volt, a pajkos tündérből szirénné vált, majd vissza, játszott az emberi érzelmek minden skáláján, néha csupán arcmimikáját és hihetetlenül szép, zöld szemét hívta segítségül.

emlékek


Zajlik az élet, telnek az évek, és a szép emlékek még néha visszatérnek.


Valóban minden okkal történik, de azért nem kell félned.
Vagy olyan erős és gazdag, hogy legyőzz minden félelmet.
Segítünk Neked!

Balla Zsófia


Nem akarok semmit.
Állok a közeledben,
beleszagolok a szélbe.
Simogatom a neved.

Seneca


Ne tégy semmit mások kárára,örülj a mások szerencséjének,
inditson meg az elesettek balsorsa, és
mindig tartogass egy könnycseppet a szívedben
az arra rászorulóknak...
Ne feledd: emberhez méltóan kell élned, hogy méltó légy ,
e magas cím viselésére...

kaktusz.


Tudod, van úgy,
hogy az ember nagyon megüti magát,
úgy érzi, halálos a sérülése,
nem gondol másra, csak a vérző sebére,
és sír, és zokog, senki nem segíthet rajta,
mert a patakzó vér a szemnek láthatatlan,
belső vérzés az, de nem olyan,
attól sokkal mélyebben van,
nincs segítség, mindjárt elvérzik,
ha csak
nincs a világon egy másik ember,
akinek fáj ez a fájdalom,
aki még jobban szenved ettől a kíntól,
egy másik ember, aki ott áll rémülten,
szinte már kővé meredten,
akkor,
csak egy pillanat az egész,
csak annyi, hogy egymásra néznek,
a két ember egymás szemébe néz,
találkoznak a tekintetek,
és attól,
amit a sérült ember meglát
annak a másiknak a szemében,
újult erőre kap az addig haldokló,
és mosolyogni kezd, ó semmi az egész,
és tényleg semmi ahhoz a kínhoz képest,
hogy a másiknak fájdalmat okozzon.

igazad lehet...


Igazad lehet, mikor azt mondod,
ahhoz, hogy az embert szeressék,
ahhoz előbb az embernek
saját magát kell szeretnie.
Hogy szépnek lássák,
ahhoz önmagát is szépnek kell látnia.
De hát a szemek.
Könnyű szeretni az olyannak önmagát,
aki mosolygó arccal jött a világra,
könnyű szépnek látni magát annak,
aki mindenki számára szépnek született.
Mert azt,
hogy szeretetre méltó valaki,
vagy sem,
azt a szemekből lehet kiolvasni.
A szemek tanítanak meg szeretni,
vagy gyűlölni önmagunkat.
És a világot.
Mások szemei.
Hogy mások milyennek látnak.
Bennünket.
De a mosolytalan arc
olyan szemekkel találkozik,
amik azt sugallják,
rajtad nincs mit szeretni.
Ezért nem tanul meg
szívből mosolyogni.
A szemek döntik el,
hogy szép,
vagy csúnya valaki önmagának,
szereti,
vagy nem szereti valaki önmagát.
Pedig a szemek nem mindig igazak,
mert az önmagát nem szeretők szemei
ellenségessé lesznek,
ha szeretetre méltóval találkoznak.
Gyűlölik a világot,
nem néznek a szemébe,
félnek a visszajelzéstől,
félnek,
meglátják benne szeretetlen
önmagukat.

Csak úgy, mint minden ami él


Tudod, arra gondoltam,
hogy mi mennyire különbözünk,
mennyire más az örömünk,
és mennyire más a bánatunk,
egyikünket boldogsággal tölt el
egy kedves gondolat,
másikunk mellett
a tavasz is észrevétlen elmegy,...

van, kit egy rossz szó szegénnyé tesz,
másnak csak a pénz jelenti a gazdagságot,
az jelent mindent ezen a világon,
tőle kapja az örömöt és a bánatot,
pedig amikor megérkeztünk,
ugyan abból az ismeretlenből jöttünk,
mind egyformák lehettünk,
egyforma volt a fájdalmunk,
egyforma az örömünk,
különbözni csak az úton kezdtünk,
az utak tettek mássá bennünket,
van, aki megmaradt a kezdeti,
vagy inkább az ahhoz közeli érzékenységben,
ő majdnem olyan, mint a kisgyerekek,
ha bánat éri, nagyon bánatos,
mint kitől elvették az egész világot,
arcán még ott a kín keserű könnye,
de a világfájdalom pillanat alatt megszűnhet
egy simogatástól, egy kedves szerető szótól
az előbb még borús arcra kiül az édes kis mosoly,
de van, kinek a lelke se gyötrő fájdalommal,
se kitörő örömmel nem reagál,
ő az, akinek az útja a leggöröngyösebb,
legdurvább, legnehezebb,
ő nem találkozott vándorlása során
a reményt adó csodával,
öröme és bánata a tulajdon függvénye,
neki, léleknyomorító útján
a sok viszontagságba belehalt a lelke,
vagy inkább csak betokosodott,
van, de mintha nem is lenne,
érintésre érzéketlen,
számára olyan a váratlan szeretet,
ha mégis találkozik egyszer vele,
mint sötét börtönben
a nem várt,
a szabadságot jelentő fény,
mint orvos kezében az éles szike,
ami előhozza a mélyen lappangót,
akkor az ő lelke is olyan lesz újból,
mint az érzékeny gyerekeké,
lassan megindul benne a keringés,
felszabadulnak végre
az elkábult idegvégződések,
újra tud örülni, és újra tud fájni
csak úgy, mint minden, ami él.

haiku


Csak halálodról
tudnék írni – hogy
föltámasszam.

Szepes Mária: Aranykor


Minden átmenet. Feltámad, lüktet, és továbbhömpölyög. Tűz, ragyogás, langyos, hűs energiák, jéggé dermedő nedvek és olvadás úgy váltakoznak e szintézisben, mint a hullámjáték. Ami megfeszül, ellazul. A végletek eltűnnek. Életérzésünk a közép egyensúlyában lebeg.

mindenhol...


Fűben, virágban, dalban, fában, születésben és elmúlásban, mosolyban, könnyben, porban, kincsben, ahol sötét van, ahol fény ég, nincs oly magasság, nincs oly mélység, amiben Ő benne nincsen.

ugye megérted?


Rosszkor kopogtatsz az ajtómon, jelenleg nem engedek be senkit sem, távol akarok tartani magamtól most mindent, megsebeztek és úgy érzem, ha most beengedlek én sebeznélek meg téged. S ezt nem akarom, ugye megérted?!

Fontos,hogy megtanuld!


Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki. Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni.

Coelho - Tizenegy perc


Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négykarú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajtaütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetni csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a Föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést és a fárasztó munkát.

Wass Albert


Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

Paulo Coelho


Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?

Gárdonyi Géza


Istenem! Aki minden kis virágnak adtál életet, adj az én szívemnek is! Mint ahogy más nők szívének megadod. A boldogság az élet. Ahol nincs boldogság, ott nincs élet. Engedd megtalálnom azt a férfit, akinek az ajka ha nevemen szólít, a szeme így szólítson: - Boldogságom!

Platón


Ég, ha lehetnék, fényemmel
fonnám magamhoz csillagod.
Csillag, ha lehetnék, fényed
ölelném az örökkévalóig.

Manuel Vázquez Montalbán


Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: "olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni". Ezt a helyet keresi mindenki.
Én is.

Tisza Kata


Nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni. Aki kell, az az erejével és a gyengeségeivel együtt kell. A lélegzetvételével akarok összeolvadni. Az örökkévalóságig. Hogy többé ne engedjen el. Ez a nyugalom érzése. Teljességre vágyom.

Charlotte Bronte


Nem akartam szeretni őt, (...) ki akartam irtani szívemből a szerelem csíráját is, de most, hogy újra láttam, ezek a csírák új erőre kaptak, kizöldültek. Szeretnem kellett, pedig rám se nézett.

Őri István: Az álmodók


Ismerek olyan embereket, akik a múltból élnek; a sajátjukból és a világ múltjából. Számukra a jelen és a jövő csak szavakban létezik; értik, mit jelent, de nem élik.
Az álmodás: emlékezés, az emlékezés: tapasztalat, a tapasztalat: továbblépés, az élet tovább álmodása.
Az álmodók életereje az emlékezés, amely végtelen, ezért kimeríthetetlen és mindent tartalmaz, amire szükségük van. Sőt, többet. S ez a több a boldogságuk, a mosolyuk; a több: álom az álomban, amit szavakkal leírni nem lehet.
Az álmodók is ebben a világban élnek, s mindazt, amit tapasztalnak, beépítik az emlékezetükbe. A jót is és a rosszat is. Így gyarapszik, gazdagodik az ő közös emlékezetük, s ahogy egyik nemzedék követi a másikat, az álmodók egyre többet kapnak egymástól az emlékezés által.
Az emlékek olyanok, mint egy nyíló virág: szépek, kedvesek, illatosak, ezerszínűek, de sohasem hervadnak el. Örökké nyílnak, örökké növekednek és egyre szebbek lesznek. Az emlékek egy végtelen virágoskert, s abban sétálni nemcsak jó, hanem erő is.
Az álmodók a világban élnek, de nem kellenek a világnak. A világ csak azonnali, konkrét és kézzelfogható megoldásokat fogad el, mert önmaga is pillanatnyi, konkrét és kézzelfogható. Ami ezeken kívül esik, az idegen, bizonytalan, félelmetes. A világot az anyagdarabok egymásra rakása építi egyre nagyobbra, egyre kaotikusabbra, egyre kiszámíthatatlanabbra; éppen olyanra, amitől a világ fél. És mégis ezt fogadja el, mert nem az emlékeiből, hanem a tárgyakból él, amelyek elmúlnak, semmivé lesznek. A világ fél az azutántól, ezért fontos neki az idő, amit úgy tekint, mint konkrétumot, mint egy sajátos anyagot, amely gyorsan halad, hamar múlik. Ezért a pillanat szeretete.
Az emlékek védelem a világ ütései ellen, mert tartalmazzák a bizonyosságot is, egy másik világ ismeretét, ahol mindenki álmodóként él, ahol mindenki egy, mert az anyag nem választja szét a lelkeket. S az ismereteken túl - mivel az emlékek megtapasztalásokon alapulnak - az álmodók már itt, ebben a világban is megláthatják, megérezhetik azt a világot, elmehetnek oda és visszajöhetnek ide, ha még dolguk van a földön. S ha egyszer valaki járt ott, az békességet nyer és belátja, hogy az idő örök, soha el nem múló, változatlan - ezért számára egyszerűen nem létezik.
Egyszer régen valaki azt mondta néhány földi embernek: Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. S ez így is volt, mert aki mondta, járt ott, ahol az álmodók is járhatnak. Személyes tapasztalataiból ismerte azt a világot, ezért volt békessége.
Az álmodók nem kellenek a világnak, ezért nem is igen reklámozzák magukat, nem nagyon mondogatják, hogy valójában kik ők. Nem erőltetik magukat a világra, inkább gyűjtik a tapasztalatokat, és tovább álmodják a múltat, az egyetlen létezőt, amely megtartja őket, amíg itt kell élniük.


legalább egy ízben el kell menni,
messzire kell menni minden
szerető szem elől; le kell hűteni
szívek kölcsönös lobogását, épp a leg-
melegebb szivekét — másként
hogyan is volna kívánható, hogy aki
térdén lovagoltatott, stb.: egykor
bájos-hibás személyedet apránként elfogadja,
m á s - ként?
Mesterlegény, — ha lány vagy is —
mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös:
kikkel, hol, mit tanulsz. „Tanulsz”-e.
Vissza kell jönnöd, hogy itt lehess,
És ha szíved töröd össze — ímmár: megint —
akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szívtörős
az egész.
Csak az a fontos: mennél messzebbre
s legalább! egy ízben. )

El kell menni.

Philip Pullman


Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő.

Babits Mihály


Akinek egész lelke seb, annak az őszinteség keserves lelkiismeretesség.

Matthieu Ricard


A boldogság egy belső érettség eredménye. Csakis tőlünk függ, és türelmes, napról napra végzett munka árán érhető el. A boldogságot fel kell építeni, és ez sok erőfeszítést és időt igényel. Hosszú távon a boldogság és a balsors létforma vagy életművészet.

Müller Péter: Lomb és gyökér


"Mindenre meg kell érni.
Ha egy találkozásra megérünk: létrejön.
Akarat sem kell hozzá; ölünkbe hullik, mint érett gyümölcs a fáról.
Ha két embert valódi szeretet köt össze, nem veszthetik el egymást.
Ha útjuk hosszabb-rövidebb ideig mégis elválik, annak mindig sorsszerű oka van,
de ezt a kétségbeesett, kifosztott és arasznyi létben gondolkodó "én" sohasem képes átlátni."

Pilinszky János


Mi lesz velem most? Nézz szemembe.
Ha nem te, hát ki szánna meg?
Te nem lehetsz, te nem vagy rosszabb,
Te jobb vagy, mint a többiek!

Müller Péter


"Szeretem nézni a tömegben azt az egyetlen embert, aki az enyém, aki hozzám tartozik. Otthon ezt nem élem át, mert ott csakis ő van egyedül, de itt, a sokaságban olyan, mintha most találnék rá, sok millió közül az egyetlenre, akit szeretek."

Freezer : Nem kell


"Nem kell, úgy tenned, mintha rám gondolnál."

Szabó Magda


"Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli. Anyám azt mondta egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek."

Tomihiro Hoshino


"A hervadó virág mellett mindig ott egy felpattanó rügy. Ha egy virág elhal, rengeteg mag marad utána. Mennyire hasonlít életünk egy virághoz!"

József Attila


"Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szivünkben zuhatagok vannak."

Tom Bodett


“Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek:
legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és
legyen miben reménykednünk.”

Dsida Jenő: Gyakran eljön


Éjjel meglátogatott.
Azt mondta: szeret engem. Sok-sok nap óta
figyel engem. Szeretne több nevetést látni az arcomon.

Megsimogattam nagy hűvös haját:
az szikrázott, mint karácsonykor a csillagszóró.

Meg akartam csókolni.
Huncutkásan megfenyegetett.

Aztán megígérte, hogy gyakran eljön.
Végtelenné tágult szobámon a puszták illata remegett át,
s mi labdázni kezdtünk nagy, zöld csillagokkal.

Ady Endre: Az örök gyermekség


Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.

Újra-újra
Megborzaszt az emberi rosszság,
Szepegéssel
Borzalomba fúlva.

Kérded, kérded:
Mért nem vagyunk mind tiszták és jók?
S jön a válasz
S a választ nem érted.

Jön a válasz
S úgy hallgatod, mint riadt gyermek
S reszketsz, mint a fa.
Félig-zöld és száraz.

S szólsz: bús kincsem
Te, szakadatlan, vén gyermekség,
Úgy imádlak:
Egyebem úgysincsen.


Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.

Nem mentem erre-arra,
Búsan büszke voltam a magyarra
S ezért is, hajh, sokszor kerültem
Sok hajhra, jajra, bajra.

Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekül elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.

Ha te nem jöttél vóna,
Ma már tán panaszló szám se szólna
S gunyolói hivő életeknek
Raknak a koporsóba.

Nézz, Drágám, rám szeretve,
Téged találtalak menekedve
S ha van még kedv ez aljas világban:
Te vagy a szívem kedve.

Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre
S legyenek neked sötétek, ifjak:
Őszülő tincseimre.

Carlos Ruiz Zafón


Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.

Müller Péter


Megsemmisülés nincs, csak örökös átváltozás.

Kosztolányi Dezső


Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Kornis Mihály


Miben lehet reményünk? Abban, hogy a rossz mellett ott áll a jó is. Azért van jó, mert rossz is van: mindkettő a szabad ítélet, a szabad akaratunkból származó döntés következtében jön e világra. Másfelől: amiként fenn van, úgy lenn is van. Megnyugtató, nem? Vagy talán nem is olyan megnyugtató. De így igaz. Ha van balra, akkor van jobbra is. Ha van kicsi, létezik a nagy is. A jóság, éppúgy mint a rosszaság, az emberi világban mindenütt jelen van. Ámbár kiszámíthatatlan időközönként, de mindenkiben van jóság. Igaz, nem úgy, mint amire a másiknak eleve számítania lehet. Hanem úgy, mint amiben szabad reménykedni. Esetleg igen, esetleg nem. Az ember rosszaságára bízvást számíthatunk minden helyzetben, magad felől és más irányából egyaránt. Viszont, ha bajba kerülve, a másik jóságára is okvetlenül számítasz, alighanem csalódni fogsz. Meg is érdemled. Minden egyébtől függetlenül, mondd: te mindig, minden körülmények között jó vagy? Biztosan lehet rád számítani mindenkinek? De reménykedni szabad a másik jóságában.