A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában
sohasem lehet feldolgozni.Az emléke elhalványulhat a szeretett
személynek, de a hiánya mindig megmarad.
Az emlék, amit - ahogy mondják - az idő megszépít.
De az idő nem minden
emléket képes megszépíteni.
Mert vannak olyan emlékek, amelyek már abban
a pillanatban felülmúlhatatlanul szépek, amikor megszületnek.
Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.
A pillanatok nem vesznek el soha.
A legszebb pillanatokból áll össze az a kép,amit Életnek nevezünk.
Mesélj magadról! (...) Mindent tudni akarok rólad. Figyelni akarlak.
Amikor alszol. Amikor ébredsz. Megérinteni tenyered vibráló vonalait
közben, végigsimítani tested karcsú hajlatain, fürkészni szemed
örvényét, szemöldököd ívének rándulását, amikor a nap fénye reggelente
az arcodra vetül. (...) Szomjazlak téged, úgy kortyolnék, kóstolnék
belőled, mint egy erdei forrás friss, éltető vizéből a megfáradt kóbor.
Minden porcikád, minden pillanatod akarom.
Át akarlak élni.
Mindannyian sebezhetőek vagyunk. Szükségünk van legalább egyvalakire,
akivel megoszthatjuk a legnagyobb gondjainkat is - egy emberre, aki azt
mondja: "Szeretlek és elfogadlak téged úgy, ahogy vagy, bármi is
történjék."
Fázol... Hideg van, fúj a szél, szemedbe hordja a tűhegyes esőcseppeket.
Utálod, már számolod, hogy még mennyit kell lépned a biztonságos meleg
szobáig, csak be, be, be a hidegből. A szoba kellemes, meleg... De mi
ez? Fázol. Tovább is. Hiába meleg, hiába duruzsoló kandalló, hiába...
Mert nem a bőröd fázik valójában. Hanem a lelked. A lelked didereg.
És
nem tudja felmelegíteni sem kandalló, sem fűtött autó, sem pálmafás
tengerpart.
Mert egyedül van.
A bőrödet sok minden melegítheti, de a lelket csak egyvalami. Egy másik
lélek. A másik. És ha lelked megtalálja párját, akkor bújik hozzá,
reggeltől estig, estétől reggelig. És melegíti.
Akkor is, ha bőrödön a
hideg szél fut végig.
És ennél kellemesebb meleg nem létezik.
Az Ő
lelke.
Sokféle szerepet játszunk. Van, amelyik szórakoztat, és van,
amelyiket azért játszunk, mert mások elvárják tőlünk. Legtöbbször azért,
hogy védjük magunkat.
Van mondjuk egy vágyad, amit el akarsz érni.
Így, ahogy vagy, még nem lehet a tiéd. Éretlen vagy rá. Ilyenkor látjuk,
hogy a teljesüléshez "idő kell". Ez nem azt jelenti, hogy türelmetlenül
nézed az órádat és lapozod a naptáradat, miközben ujjaddal idegesen
dobolsz az asztalon, hanem hogy alkalmassá érleled magad a
teljesüléshez.
A boldogság egy totális pillanat, a teljesség
pillanata.
Ez elérhető néha, de akkor is csak egy pillanat, ráadásul
legtöbbször teljesen váratlanul jön.
Nem betervezhető,elhatározható.
Van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több és igazibb,
mint a vallomás és rablás, több, mint a "Csak-Téged-és-örökké" - (...),
van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem bántani
akar, hanem megmenteni, s talán csak ez az igazi, s őszinte.
Szeretlek
és folytathatnám: szeretlek, mint...
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevésbé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
akár messze vagy,
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van, vagy lesz velünk,
igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:
szeretlek!
és folytathatnám: szeretlek, mint...
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevésbé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
akár messze vagy,
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van, vagy lesz velünk,
igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:
szeretlek!
Ha könnyű lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor
sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban
megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem
akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a
gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok.
Találd meg a folyamatot
amiben a testből ember lesz
ragadd meg a pillanatot
amikor a részből végre teljes lesz
Utazz, repülj magasra
Próbálj nemes szívvel élni
És vigyázz nagyon magadra.
amiben a testből ember lesz
ragadd meg a pillanatot
amikor a részből végre teljes lesz
Utazz, repülj magasra
Próbálj nemes szívvel élni
És vigyázz nagyon magadra.
Gondold azt, hogy a szívem sokszor nagyon, túláradón dobog s úgy járok a
rózsák között, mint egy tavalyról maradt nyugtalan, kimozdult,
megbolondult rózsa. Milyen jó volna téged olykor látnom. (...)
Szeretlek, Rosszam, Tétovám, Semmim.
Kérlek, ne vedd ezt túlságosan
komolyan.
Csak annyi igaz, hogy szeretlek.
A rémálom nem bennem élt, hanem én éltem át minden egyes elátkozott napfelkeltével, amit nélküle kellett megélnem.
Egyetlen könnycseppben benne van az ember
Lelke, földre hullik, rásüt a Nap, és Fénye által megtölti Reménnyel,
majd az áttetsző kis "üveggyöngy" visszatükrözi e Fényt az elhagyott
helyére, a Lélekbe...és ez viszi tovább az embert...
Boldogság .. ez volt életem egyetlen és mindennél fontosabb alapszava!
Én nem akartam sem bölcs, sem művész, sem hős, sem istenhívő lenni - csakis Boldog ember akartam lenni!
Ez a vágyam röpített néha a magasba, és vezetett a mélybe, olyan tövisek és bokrok közé, amelyeken alig tudtam átgázolni!
Én nem akartam sem bölcs, sem művész, sem hős, sem istenhívő lenni - csakis Boldog ember akartam lenni!
Ez a vágyam röpített néha a magasba, és vezetett a mélybe, olyan tövisek és bokrok közé, amelyeken alig tudtam átgázolni!
Senkiről se higgyük, hogy véglegesen rossz, mert éppen a jó felé tartó úton ballag - ki gyorsabban, ki cammogva.
Szeretetünk segít megtalálni a helyes utat.
Szeretetünk segít megtalálni a helyes utat.
Itt hűvös ősz van. Lehullott már
Az első, hideg őszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél...
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!...
Az első, hideg őszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél...
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!...
Az áldozatokról és a merénylőkről
Mindig és örökké csak arra gondolj, hogy az emberek, akik közelednek hozzád, egyszerre
bűnösök és ártatlanok, s ugyanaz a törvény működik szívükben, mint a te szívedben
és a világmindenség érlüktetésében, s ugyanolyan halandók, mint te vagy. Az
emberi gonoszság és az emberi jóság a világ életütemének egyformán árama és alkatrésze.
A legnagyobb gonosztevőt sem tudom már másképpen szemlélni - azt sem, aki
életemre tör -, mint az élet nagy egységének egyik eszközét. Életemre tör, de ő is
áldozat - mit is gyűlöljek rajta?
Mindig és örökké csak arra gondolj, hogy az emberek, akik közelednek hozzád, egyszerre
bűnösök és ártatlanok, s ugyanaz a törvény működik szívükben, mint a te szívedben
és a világmindenség érlüktetésében, s ugyanolyan halandók, mint te vagy. Az
emberi gonoszság és az emberi jóság a világ életütemének egyformán árama és alkatrésze.
A legnagyobb gonosztevőt sem tudom már másképpen szemlélni - azt sem, aki
életemre tör -, mint az élet nagy egységének egyik eszközét. Életemre tör, de ő is
áldozat - mit is gyűlöljek rajta?
Senki sem akar szenvedni, de magunkban hordozzuk a szenvedés magjait.
Az önmagunkon végzett munka végső lényege, hogy elégessük ezeket a magokat.
Maga az elégetés okozhat némi szenvedést, de az semmiség egy egész életnyi boldogtalansághoz képest.
Amint megnyilvánulnak a benned hordott sebek, gyógyulásnak indulnak. Ez egy gyógyulási folyamat.
De jól tudom, hogy ha van egy ilyen sebed, nem akarod, hogy bárki hozzáérjen. Nem is akarsz igazán tudni róla.
El akarod rejteni, de a rejtegetéssel nem fog begyógyulni.
Ki kell tenni a napsugaraknak, a szélnek.
Nem igaz, hogy a szeretet olyan, mint a magányos virág illata,
és akkor is árad,ha nem jár arra senki. Nem!
A virág azért illatozik , mert vár valakit.
Baj, ha közelebbről akarom ismerni világodat, ha kíváncsi vagyok rá?Kíváncsi vagyok minden vágyadra, minden gondolatodra,
mosolyognivalóidra, érintésedre és... Rád!
Mi szeretetből önkéntes felelősséget vállaltunk egymás álmaiért. És nem felejtettük el betartani az ígéreteinket!
A harcos odafigyel a mindennapi élet apró
csodáira.
Azért veszi észre a szépet maga körül, mert
ő is magában hordozza a szépséget. Hiszen
a világ tükör, és minden embernek a saját
arcvonásait tükrözi vissza. S a fény harcosa
- bár tisztában van a hibáival és a korlátaival-
a váltságos időben is igyekszik megőrizni
jókedvét.
Végtére is a világ mindig azon van, hogy segítsen
neki, akkor is, ha néha úgy tűnik, mintha éppen
az ellenkezőjére törekedne.
csodáira.
Azért veszi észre a szépet maga körül, mert
ő is magában hordozza a szépséget. Hiszen
a világ tükör, és minden embernek a saját
arcvonásait tükrözi vissza. S a fény harcosa
- bár tisztában van a hibáival és a korlátaival-
a váltságos időben is igyekszik megőrizni
jókedvét.
Végtére is a világ mindig azon van, hogy segítsen
neki, akkor is, ha néha úgy tűnik, mintha éppen
az ellenkezőjére törekedne.
Ha valamiért vagy valakiért áldozatot hozok, az nem elvesz belőlem,
hanem hozzám ad. Annak a lemondásnak az ereje belém költözik...
A dolgok láthatatlanul, a rajtunk túli világban összefüggenek.
hanem hozzám ad. Annak a lemondásnak az ereje belém költözik...
A dolgok láthatatlanul, a rajtunk túli világban összefüggenek.
Minden csoda a tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted – de lassan Téglánként.
Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó
szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes
téglánál látni kell a házat!
Ez a hit.
Te értetted meg velem, hogy milyen rejtelmes mély és csodálatos a férfinak és a nőnek a viszonya, hogy nem véletlenül akadnak egymásra . Hogy a szerelem nemcsak ölelés és csók és az érzések tavaszi mámora , hanem a léleknek csendes boldogsága, láthatatlan és mégis ott van mindenütt,mindenben
Néma és mégis sokatmondó, még ha az ajkak meg sem rebbennek.
Tenyeremben maradt
Arcod érintésével
Mosolyt csalok reggelem
Gyűrött takarójára,
S míg titokban
Szíved dobbanását
Szomjasan számolom,
Lelked csücskébe kapaszkodva
„Belémfeléd” szegődöm.
Arcod érintésével
Mosolyt csalok reggelem
Gyűrött takarójára,
S míg titokban
Szíved dobbanását
Szomjasan számolom,
Lelked csücskébe kapaszkodva
„Belémfeléd” szegődöm.
Szeretnék ott lenni, ahol te vagy,
kisimítani arcodból a ráncokat,
letörölni szemedből a könnyed,
hinni, hogy velem együtt könnyebb.
kisimítani arcodból a ráncokat,
letörölni szemedből a könnyed,
hinni, hogy velem együtt könnyebb.
Amit irántad érzek,az feltétel nélküli.Nem ítéllek el.
Nem veszítem el
a türelmemet.Nem büntetlek meg.
Csak szeretlek.Ennyi az egész.Világos és egyszerű.
Látlak…
A túloldalon. Ahogy ott állsz a folyó partján, és nézel. Rám.
A túloldalon. Ahogy ott állsz a folyó partján, és nézel. Rám.
És érzel. Engem. Én pedig téged. Aztán
egy cölöpöt verek a mederbe. És te is. Aztán még egyet és még egyet.
Aztán pallókat teszünk a cölöpökre. Egyre többet és többet. És egy napon
a cölöpök, a pallók összeérnek. Elindulsz felém. Elindulok feléd. És
középen találkozunk.
A Lélekhídon.
A Lélekhídon.
Lelkembe jutsz... Mert amikor gondolok rád,
nem "eszembe jutsz". Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád,
hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem
tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság,
hanem közelség.
Nem ott, hanem itt.
A lelkemben.
Várlak,szerelmesem,a füstben és kavargásban.
A szívem világít.Neked
világít a szívem.
Eléd szökken a szívem.
Miattad szorul el a szívem.Érted zümmög,reszket,dörömböl a szívem.Csak én szeretlek téged magadért!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
